Rohanó világunkban... Kezdhetném a magasröptű bejegyzést valami ütött kopott bevezetővel, amit már számtalanszor, számtalan köntösbe bújtattak tőlem sokkal okosabb, csiszoltabb elmék. De nem. Én inkább azzal kezdeném, hogy mindnyájan emlékszünk azokra a boldog időszakokra, amikor még önző, önös érdekek nélkül úgynevezett BARÁTOK álltak mellettünk az élet minden területén. Barát volt az osztálytárs, néha még a tanár is, barát volt a szomszéd srác, a lány a másodikról, a játszótérről a többiek, az ivóbarátok, és akiket a szél csak úgy mellénk sodort az idő folyamán, és komoly barátságok születtek... 

   És mi van most? Lótúró. Kakaósbriós. Sajtosbucival. Mindenféle multikulti kütyüvel tartjuk a kapcsolatokat az ismerőseinkkel, fészelünk, twittelünk, küldjük az instant üzeneteket, esszük az instant leveseket, délután/este hazaérünk, és bámuljuk a fényt kiadó masinákat. És mégis mire lesz ez jó hosszú távon? Kedves ifjúság, akiket már beszippantott a virtuális Gittegylet, elmondanám, hogy van ám élet a WoW, CoD, és egyéb 3betűs rövidített játékok nélkül is. Ha most felpattintanám az emlékeimet, hogy mi mindent is lehetett csinálni(akár a nem is oly távoli régmúltban) egy nyári napon, vagy egy téli estén... 

  Kezdjük úgy, hogy sosem unatkoztunk. Mindig találtunk valami produktív (őrületes marhaság) elfoglaltságot. Mentünk, mászkáltunk, bandáztunk, személyesen beszélgettünk, beültünk valahová, normális KÖZÖSSÉGI életet éltünk, nem pedig egy KÖZÖSSÉGI PORTÁLON. Ha beszélgetni akartam valakivel (igen, már akkor is volt net, használtuk is, beszélgettünk is ott, de olyanokat, hogy figyi, úgy megcsináltam a Julcsit, hogy kettőt látott a rudamból, azt csak is személyesen), felhívtam telefonon, hogy figyi, dumálni kéne. És ő jött. Vagy találkoztunk, és dumáltunk. Ha tetszett egy csaj, nem facebookon bökdöstük halálra egymást, hanem megmondtam neki, hogy hé Picike... és aztán rögtön kiderült, hogy hogy is állunk. És mehetett az élő bökdösés. :)

  És arra is emlékszek, amikor egymás nőire vigyáztunk, amikor épp a másik nem ért rá, de a hölgyikének bulizhatnékja volt. Spontán mentünk sátrazni, vagy főzőcskézni. Spontán csináltunk olyan hatalmas dumálós/ivós estéket, hogy azt még az unokáimnak is mesélni fogom. Bár volt benne egy két olyan momentum is, amit biztos ők már nem fognak érteni, mint például Bizalom, erkölcsösség, tisztesség. Lehet csak én vagyok ilyen csöpögős, de nekem hiányoznak ezek a dolgok. Meg milyen már? Csak azért, mert az új nőd nem akarja hogy velem barátkozz. És te rá hallgatsz? Szép. Mégis ki az aki ápolta a piciny lelkedet, és meghallgatott, hogy ne egy idegroncs alkesz legyél. ? A kiscsaj :) hát vigyázz rá :) 

  És most meg itt vagyok, egy lapmonitor előtt, vasárnap. Mondhatni rendezett az életem, nincs sok dologra gondom, mégis elégedetlenkedek. Naná. Hiányoznak a régi barátok basszameg. Pláne azok, akikről azt hittem, hogy tényleg számíthatok rájuk. Nembaj... régen volt menő egy idézet, miszerint: 

"Barátok jönnek mennek, De ellenségeink száma folyamatosan nő!"

Lájkolod??? Akkor lájkoljad! ;)